2014. január 18., szombat

Munkás januári hétköznapok

Terveztem, hogy írok a Gaia műholdról, de erre bejegyzésre egy kicsit várni kell, mivel a január nagyon sűrű hónap lett (mint majd' minden évben). Úgy érzem, ennek okairól sem árt egy rövid bejegyzést írni, hiszen ezek is a kutatói életforma szerves részei.

Tehát először is itt van a legnagyobb falat, az OTKA (Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok) pályázatai - határidő, február 3. Most éppen két típusú pályázatot lehet leadni, egyrészt K(utatási) és P(oszt)D(oktori) OTKÁ-t. Ezenkívül vannak folyamatosan beadható egyéb pályázatok (pl.: nemzetközi együttműködésben megvalósuló, vagy publikációk megjelenését támogató pályázatok), amelyek egyik elbírálási időpontja szintén február eleje. Anno még évente két PD OTKA is meghirdetésre került, de az utóbbi években már csak egy volt, szóval aki ilyet akar beadni, annak muszáj megcéloznia a februári időpontot. (Előre nem lehet tudni, hogy lesz-e második időpont, de az ember él a gyanúperrel, hogy nem). A PD pályázat keretében három év futamidőre lehet egy kutatási projektre, vagy posztdoktori alkalmazásra, vagy mindkettőre pénzt kérni. A jelentkezőnek két feltételnek kell megfelelnie, 40 évnél fiatalabb legyen és 8 évnél ne legyen régebbi a doktorija. Emiatt számomra ez az utolsó lehetőség, hogy PD OTKÁ-t adjak be: ugyan csak 36 éves leszek idén, de 5 éves gimnáziumba jártam, soha nem buktam meg (bár egy félévvel később végeztem el az egyetemet, mert nem indult az adott szakirány, amire jelentkeztem), a doktorimat kicsit több mind három év alatt abszolváltam (a plusz idő három hónap volt). Aki nálam is ügyesebben-gyorsabban veszi ezeket a lépéseket, az pláne nem fogja úgy megérni a 40 éves korhatárt, hogy ne fusson ki az időből a doktorira vonatkozó időkorlát miatt.

A K OTKÁ-ban kutatási költségekre lehet pályázatot beadni, de itt is lehet teljes munkaidejű kutatói alkalmazásra is pénzt kérni. A pályázatoknál kötlségtervet is kell készíteni természetesen, és mivel ilyenkor év elején az intézetek gazdasági osztályain gőzerővel folyik mindenféle elszámolási munka, azzal sem árt számolni, hogy a gazdaságisok le lesznek terhelve - bármiféle segítségüket meg kell nagyon becsülni.

MTA is hirdet fiatal kutatóknak posztdoktori pályázatot, ennek beadási határideje is január 30.

Emellett ilyenkor év elején kell leadni az éves beszámolókat is. Ha valaki évközben nem tartotta nyilván a publikációit és arra érkező idézéseket, akkor azzal elszöszölhet egy ideig. (Természetesen ezekre a pályázatok beadásához is szükség van, tehát mindenképpen előnyösebb ezeket folyamatosan vezetni az év során). 

Nagy rádióinterferométer-rendszerek egyik beadási határideje, pedig szintén hagyományosan február elején van. Idén az amerikai Karl G. Jansky Very Large Array (VLA) és a VLBA határideje február 3. Szintén ez a határidő vonatkozik az extrább hálózatokra, mint például a Global 3mm VLBI Array (GMVA, amely a VLBA antennái mellett tartalmazza az effelsbergi, a svéd onsalai, a spanyol yebesi pico veletai és Plateau de Bure-i antennákat), vagy a High Sensitivity Array-re (HSA). Az európai VLBI hálózatnál (EVN) a határidő február 1. Az EVN-re már lehet a RadioAstronnal (földkörül keringő orosz rádióantenna) végzendő mérések földi hálózataként is távcsőidő-kérelmet beadni. Idén pedig először lehet a koreai VLBI hálózat antennáinak a közreműködését is kérni 1.3 cm-es és 7 mm-es hullámhosszakon. 

Szóval van mit csinálni ilyenkor év elején, de remélem hamarosan ki tudom majd rakni a tervezett Gaiás posztot is.